a szépségért márpedig...

2007. május 31., csütörtök

napok

2007. május 31., csütörtök

hegykő

2007. május 30., szerda

pünkösd

2007. május 25., péntek

imádom a hosszú hétvégét! hétfőn majjövünk, jók legyetek ám.

amúgy...

2007. május 23., szerda

nektek is a melletek nő, ha híztok picit?! nemkicsit, nagyon.

d'oh

2007. május 23., szerda

nos, ma van az a nap, mikor lemondtam arról, hogy bekerülök az első helyen megjelölt egyetemre, és pszicho szakos hallgató leszek. ennek pedig igen egyszerű oka van; a magyar írásbelim 85 százalékos lett, amihez maxpontosra kéne szóbeliznem, hogy elérjem az álomhatárt és felvegyenek, ez pedig ugye lehetetlen. gondolom. őszintén, szóbelizett már valaha valaki is ötvenből ötven pontosra? naugye. szóval kicsit elszomorodtam, no. búfelejtőnek hamargyorsan teletömtem kicsiny arcomat mézédes feketeszederrel, jaj, azdejóvolt. aztán meggyőztem magam, hogy én valójában nemisnem arra a szakra akartam menni, minek az nekem (napersze), úgyhogy meglestem az esélyeket a többi helyre. nos. ha a matekom legalább 90 százalékos lesz (lécciléccilécci), és magyarból a szóbelivel együtt is tartom a 85 százalékos határt (ahhoz csak negyvenkettőésfél pontot kell elérni a szóbelin, je), akkor a két felsőfokúval együtt még lehet 138 pontom, feltéve, hogy megérkezik addig a német bizonyítványom is.. bízunk benne, bízzunk benne. namármost. tavaly társtanra 137 pont kellett, 1281 emberből felvettek 130at. idén összesen 431en jelentkeztek, ha ebből is ennyit vesznek fel, akkor van esélyem, nem? léccilécci. kicsit utánaolvastam a dolgoknak, azé’ vagyok ám ilyen tájékozott, végülis ezen múlik a jövőm, vagy mi a szösz. a magyar viszont bassza a csőrömet, azt hittem, ennél jobban tudok rizsálni. hánem. végülis.. ez van. mégiscsak verset kellett volna elemezni. de ezt csak úgy halkan.. nyugtató zene, nyugtató csoki. ja nem, az nem, fogyózom. picsába.

csipkerózsi

2007. május 18., péntek

túl sokat alszom. de tényleg.

bp

2007. május 17., csütörtök

voltunk a pesten, és elvittem a parkba, ami most is csudaszép, ott, a dunaparton, és már látom, ahogy a fűben hasalva olvasok, vagy lógatom a lábam a kis szőkőkútba, amíg kisgyerekes anyukák és apukák örömködnek hason csúszós, vagy épp hintázós gyermekeiknek, és megcsókol és trallala, szép. és még kutyaszar sincsen. aztán megnéztük a lakást a negyediken, ami még kicsit.. hogyismondják, de én már látom benne, mi már látjuk benne a fantáziát, és bújjuk a katalógust, és a fejben már készül az otthon. és a kisbolt a sarkon, a táncos képekkel, meg a finom teákkal, ja és szembejött a hajós, majdnem mondtam neki, helóturiszt. de nem figyelt, sapkája a szeméig behúzva, szerintem sietett. jó nagy ember, aztamindenit. na azért eljöhetne az utcazenére megint, mi úgyis ott leszünk.

born sleepy

2007. május 12., szombat

open your eyes

2007. május 11., péntek

no. élek ám, csak érettségiztem. ihihírásbeli, mekkora móka volt! (semekkora.) túléltem, túléltük. annyira nem is fájt, csak... csak aludni meg enni nem tudtam négy napig. sohasohatöbbé szőlőcukrot, oké? a töri necces, a többi üti a kilencvenes álomhatárt, talán, ha jól sejtem, királyokból sosem voltam jó, na. igaziból csak a magyar kell, onnantól egyenes út, és akkor nagyon boldog leszek. na nem mintha most nem lennék az, csak na. ugye. néhány napig csak evésalvásszex, aztán újult erővel talán elkezdek tanulni, bár nem úgy ismerem magamat, de hátha csoda történik. muszáj lesz. tervek vannak. meg már itt egy alaprajz is, juj, alig várom. na nem mintha nem imádnék itthon lenni. és itt együtt lenni, és sétálni, és bolondnak lenni. és hegyen lakni és élvezni a nyugit. és a balatont, ami egy köpésre. meg a zöld gyerekmedencét a teraszon, amiben a teknősök úszkálnak, és rettentően ronda színe van. és kutyaszuszogásra ébredni. szeretem a bordó falamat, a czifra ágyamat, a virágaimat, a tömérdek lázár ervin könyvet a polcon, a teásbögrét az ablakpárkányon. de mégis, valami új lesz, és együtt, és én be vagyok zsongva. most meg epilálok, aztán edzés, és jóvilág. azért annyira tényleg nem volt ám gáz ez az érettségi dolog. na majd a szóbeli...

érzékeny

2007. május 4., péntek

nem csak én vagyok érzékeny, a lolita is, meg a gyömbérke is jelezték, hogy hűmegha, anyukám pedig elpityeredett, mikor meglátott a ballagós ruhában. könnyes szemű nők mindenfelé, én viszont ma azért is sírok, mert ráálltam a mérlegre, és.. pedig.. jáj.

amúgy mér hallgatok meghatós zenéket?!? hülyemirtill.

best friend

2007. május 3., csütörtök

You’ll be there when I need you to throw a line
Just your hands in mine

megvolt az utolsó, a legeslegutolsó is. nehéz. ma valahogy... egész nap... mindenki... össze volt gyűrve. icipicire. és magába volt fordulva, és maga elé nézett. és gondolkozott. basszátok meg, tényleg vége. pedig csak most kezdődött, öt éve, és ma megtartottuk az utolsó osztályfőnökit, kicsöngettek, elindultam a félhármasra, és ennyi volt. a tizennégy éves kislányokból és még kisebb kisfiúkból tizenkilenc éves felnőtt-féle nők és férfiak lettek. najó, fiúk. vagy valami ilyesmi. és tegnap délután, ahogy szerenád közben ültünk a babaillatú nappali parkettáján, csak néztem őket. a göndört, a szőkét, a soványt, a dundit, a szemüvegest, a kedveset, a sznobot, a kreatívat, a vidámat, a zenészt, a furcsát, a szótlant, mindegyiküket. és éreztem, hogy ez így kerek, egyben van, összetartozik, összetart. és nem tudtam, most sem tudom elképzelni, hogy egy év múlva, sőt, néhány hét múlva már nem lesz olyan, hogy az osztály. a tizenharmadik á. és mikor ültünk a tábortűz körül kedd éjszaka, és azt a borzalmas ízű és valószínűtlenül nyúlós pillecukrot sütöttük... és énekeltünk. és volt gitár is. és mindenhol ettünk, mintha muszáj lenne. ittunk is. picit. focit néztünk, meséltünk. nevettünk. letegeződtünk. annyira rohadtul nehéz. a mai beszélgetések után meg még sokkal nehezebb. persze, tudom, vár az új, és majd jó lesz, és így is megmaradunk egymásnak, meg az osztálytalálkozók, de.. hjaj, nemtudom. más lesz. nem tartozunk sehová. érzékeny vagyok, de majd elmúlik, megígérem. ballagásra sminkelni viszont nem szabad, úgy fogok bőgni.. mint a kisgyerek, kinek elvették a játékát. aztán égnek eresztjük a százféle színben pompázó lufijainkat, és elindulunk az élet írásbeli érettségik felé.